BIZONYSÁGTEVÉS
A MIT professzora találkozott Minden Bölcsesség Szerzőjével
Korábban a vallásos emberekre tudatlanokként tekintettem. Aztán megjött az eszem, és adtam egy esélyt Istennek.
2019. március 15.
Forrás:
Fordította: Konkoly Dávid
Ez a cikk a 2019. áprilisi kiadványból való. Az előfizetők hozzáférhetnek a CT (Cristianity Today Magazin) teljes digitális archívumához.
Már az általános iskolában, amikor könyvmoly és kitűnő tanuló voltam, okosnak tartottak engem. És azt gondoltam, hogy az okos embereknek nincs szükségük vallásra. Ebből kifolyólag magamat ateistának határoztam meg, és tanulatlannak tartottam az Istenben hívő embereket.
A középiskolában vezettem egy osztályvitát az Istent nélkülöző evolúció mellett érvelve, és biztos voltam benne, hogy az én oldalam győz, mivel “ez a tudomány.” Amikor az osztály szavazott és a győzelem a teremtéspártiaké lett, nem jutottam szóhoz. Úgy véltem, hogy a legtöbben vagy nem értenek a tudományhoz, vagy túlságosan az osztály legnépszerűbb lányának a befolyása alá kerültek. Volt egy medencéje az udvarán és szórakoztató partikat rendezett.
Abban az időben bébiszitterkedéssel kerestem pénzt. Az egyik kedvenc családom egy fiatal pár volt: a férj (doktor) is és a feleség is nagyon okosak voltak. Egy este miután kifizettek, meghívtak gyülekezetbe. Megdöbbentem – képzett emberek istentiszteletre mennek? Amikor elérkezett a vasárnap reggel, azt mondtam nekik, hogy fáj a gyomrom. A következő héten újra elhívtak, de ismét lemondtam egy másik fantom gyomorfájásra hivatkozva. Minél kitartóbban hívtak, annál inkább azon voltam, hogy meggyőző kifogásokat találjak ki. (Megpróbálsz betegséget színlelni egy orvosnak.)
Csak egy átmeneti életszakasz?
Végül a pár egy másik taktikát próbált ki: “Tudod,” mondták, “nem is a gyülekezetbe járás a leginkább fontos. Az számít, amiben hiszel. Olvastad már a Bibliát?” Rájöttem, hogyha tanult ember akarok lenni, el kell olvasnom minden idők legeladottabb könyvét. A doktor azt javasolta, hogy kezdjem a Példabeszédek könyvével, olvassak el minden nap egy fejezetet egy hónapig. Amikor először kinyitottam a Bibliát – ez a King James version volt – arra számítottam, hogy kamu csodákat, kitalált élőlényeket és válogatott halandzsákat fogok találni. Meglepetésemre a Példabeszédek tele volt bölcsességgel, hogy meg kellett állnom elgondolkodni rajta.
Titokban vettem egy modern fordítást, melynek The Way (Az Út) volt a címe, és végigolvastam e teljes Bibliát. Miközben soha nem hallottam valódi emberi hangot vagy bármit, amely indokolta volna idegorvos felkeresését, az a furcsa érzésem volt, mintha beszélnének hozzám. Felkavaró volt, mégis közben különösen magával ragadó. Elkezdtem azon töprengeni, hogy talán valóban Isten az.
Úgy döntöttem, hogy elkezdem újra elölről a Bibliát, azt gondolván, hogy talán a megtapasztalásom átlagos a Szentírást először olvasók között. Ezúttal hátraléptem és még nagyobb figyelemmel olvastam, hogy lerántsam róla a leplet. Megfogadtam, hogy utána fogok nézni a Biblia keletkezésének és tanulmányozni fogok más vallásokat. Talán azt gondoltam, hogy a kultúrám – ahol a legtöbben keresztények vagy zsidók voltak – arra kondicionált, hogy a kereszténységet tartsam vonzónak.
A középiskolám egy népszerű zsidó oktatója vezetett egy “ráadás” programot, amely lehetővé tette számomra, hogy szemeszterenként részt vegyek bármely olyan kurzuson, amin csak akarok. Tanultam buddhizmust, hinduizmust, és sok más vallást. Meglátogattam templomokat, zsinagógákat, mecseteket és más szent helyeket.
Mindennél inkább túl akartam lenni ezen a “vallásos” időszakon, mert tudtam, hogy nem akarom a vallást. De a vágyaim ellenére belül harc kezdett dúlni. Egyik részem egyre lelkesebben töltött időt a Biblia Istenével, egy hang bennem azt bizonygatta, hogy újra boldog leszek, amint továbbfolytatom.
Két igerész is volt, amik különösen aggasztottak: Máté 10:33 (“Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.”) és a Máté 12:30 (“Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.”) Nyomorultul éreztem magam, mint egy kellemetlen döntéshelyzetben. Nem akartam hinni Istenben, de közben meg éreztem egy különleges szeretetet és jelenlétet, melyet nem tudtam figyelmen kívül hagyni.
Az első főiskolás évem alatt újra felvettem a kapcsolatot egy baráttal, akivel a nyári előkészítőn találkoztam. Kitűnő tanuló volt és mind a kosárlabda, mind a futballpályán sztár volt – korábban soha nem ismertem ilyen okos és sportos embert. Segített nekem a nehéz fizikaleckékben, és később elhívott a gyülekezetébe. Ezúttal jól éreztem magam.
A prédikáció rengeteg kérdést vetett fel. Felemeltem a kezem, mielőtt a pásztor észrevette volna, hogy mindenki más csendben ül. Megböktem a barátomat: “Tehetünk fel kérdéseket?” Lenyugtatott. Hogyan tanulnánk, ha nem kérdezhetünk? A prédikáció után válaszokhoz próbáltam jutni, de a legtöbben beszélgetni akartak. Elkezdtem járni a Sunday School órákra, mert a tanárok engedtek kérdéseket feltenni. Az olvasást is tovább folytattam.
Egyik vasárnap a pásztor arról beszélt, hogy mi a különbség aközött, hogy valaki hisz Isten létezésében, és aközött, hogy követi Őt. Tudtam, hogy Jézus azt állította, hogy Ő “az út” Istenhez, de megpróbáltam magam minden Jézussal kapcsolatos dologtól távol tartani – ki nem állhattam, ha a nevéhez a különleges fogalma társult. De a pásztor megragadta a figyelmem, amikor azt kérdezte, “Ki a te életed Ura?” Azt taglalta, mi történik, ha “te magadat, mint emberi lényt helyezed erre a trónra.”
Izgatott lettem: Én voltam a hajóm kapitánya, de lehetséges, hogy Isten hajlandó lett volna mégis vezetni engem? Innen nézve egy mélyebb megértésre jutottam azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet Istennel a kapcsolat a Jézusba vetett hiten keresztül. Ostobaságnak tűnt ezért imádkozni – végülis még mindig voltak kétségeim Isten létezésével kapcsolatban. De a pascali fogadás szellemében eldöntöttem, hogy teszek egy kísérletet, a hittel sokat nyerhetek, vesztenivalóm ellenben kevés.
Miután így kezdtem imádkozni: “Jézus Krisztus, kérlek Téged, hogy légy az életem ura,” belül drámai változáson mentem keresztül, mintha egy egysíkú, fehér-fekete-létezés hirtelen színgazdaggá és háromdimenzióssá vált volna. De az új tudás keresésére vonatkozó késztetésemből semmit nem veszítettem. Valójában bíztatást éreztem arra, hogy még súlyosabb kérdéseket tegyek fel a világ működésére vonatkozóan. Örömöt és szabadságot éreztem – de megnövekedett bennem a felelősség és a kihívás érzése is.
Tanulni és felfedezni
Próbáltál már összeszerelni valamilyen gépet, ami csak bizonyos módon működik? Talán a kerekek forognak, de nem egyenletesen. Aztán rájössz, hogy egy összetevőt kihagytál. Amikor végül helyesen összeraktad, szépen működik. Ez olyan érzés, amikor átadom az életem Istennek: Azt gondoltam korábban, hogy jól működik, de miután “meg lett javítva”, nagyságrendekkel jobban kezdett működni. Ez nem azt jelenti, hogy soha semmilyen rossz dolog nem történt velem – messze nem erről van szó. De minden dologban, jóban és rosszban számíthatok Isten vezetésére, támogatására és védelmére.
Ma a saját szakterületem professzora vagyok egy topegyetemen (Massachusetts Institute of Technology). Hihetetlen kollégáim vannak, akik a laboratóriumi kutatásaimat segítették hasznos termékek formájában átültetni – ideértve azt az okosórát, amely segít a gondozóknak epilepsziás betegek életének megmentésében. Olyan emberekkel vagyok szoros kapcsolatban, akik egészségügyi problémákkal szenvednek, akiknek a gyermekeik nem egészségesek. Nincsenek kielégítő válaszaim az összes szenvedés megmagyarázására. De tudom, hogy létezik egy Isten mérhetetlen nagysággal és szeretettel, aki szabadon kapcsolatba lép bárkivel, aki bevallja bűneit és hívja a nevét.
Valaha azt gondoltam, hogy túl okos vagyok ahhoz, hogy higgyek Istenben. Most már tudom, hogy egy öntelt bolond voltam, aki legyintett a kozmosz leghatalmasabb Elméjére – az összes tudomány, a matematika, a művészet és minden más dolog szerzőjére. Ma már alázattal járok, részesülve az abszolút nem kiérdemelt kegyelemből. Örömmel járok, a legcsodálatosabb Társ mellett, akit csak kívánni lehet, telve a vággyal, hogy tovább folytassam a tanulást és a felfedezést.
Rosalind Picard az Affective Computing Research Group alapítója és igazgatója a Massachusetts Institute of Technology-nak.
Megmozgatott benned valamit ez a bizonyságtétel? Küldd el nekünk itt.
Szakmai életrajz
Forrás: http://web.media.mit.edu/~picard/
Rosalind W. Picard professzor, tudományos fokozattal rendelkező doktor, az MIT (Massachusetts-i Technológiai Intézet) Média Labor Affective Computing Kutató Csoportjának alapítója és elnöke, a Médialabor jólétfejlesztő kezdeményezésének társelnöke, és az MIT Mind+Hand+Heart Initiative (Agy+Kéz+Szív Kezdeményezés) szakjának elnöke. Társalapítója az Affectiva Rt.-nek, amely emocionális alapú mesterséges intelligenciát szolgáltat; az Empatica Rt.-nek, amely egészségfejlesztő készülékeket és analitikát hoz létre. Az Empatica fejlesztettte ki az első mesterséges intelligencia-alapú okosórát, amelyet az FDA idegosztályán használnak (az agyvérzés figyelemmel kísérésére).
Picard az elektrotechnikai diplomáját a legmagasabb kitüntetéssel szerezte meg a Georgia Institute of Technologyn, valamint rendelkezik master-, ill. doktori fokozattal elektrotechnikából és informatikából az MIT-ról. Karrierjét az AT&T Bell Laboratórium műszaki személyzetének tagjaként kezdte, ahol VLSI chipeket terveztek digitális jelfeldolgozás céljából, és új algoritmusokat fejlesztettek ki képtömörítéshez. 1991-ben csatlakozott az MIT Media Labjának fakultásához. Nemzetközi ismertségre tett szert képfájlok tartalomalapú visszaállítását célzó matematikai modellek kidolgozásáért és azon úttörő szerepéért, melyben digitális videók automatizált kereső-, és kommentelhető funkciójának módszerét dolgozta ki, ideértve a Photobook rendszer megalkotását. Az elmúlt évben eljött az ideje annak, hogy publikálja az Affective Computing című könyvet, amely elősegítette az ezzel a névvel futó kutatási terület beindítását. Ma már ennek a területnek megvan a maga újságírása, nemzetközi konferenciái, és szakmai közössége. Picard továbbá alapító tagja volt az IEEE Hordozható Információs Rendszerek Technológiai Bizottságának 1998-ban, segítve ezzel a hordozható informatika területének elindulását. 2019-ben Picardot beválasztották a National Academy of Engineering-be a hatékonyan hordozható információs technológiáért tett közreműködéséért.
Picard szerzője vagy társszerzője több, mint 300 tudományos cikknek vagy fejezetnek, amely magába foglalja a számítógépes látást, az alakfelismerést, a gépi tanulást, az ember-gép interakciót, hordozható szenzorokat és a hatékony informatikát. Ő a kitüntetettje számos legjobb tanulmányért járó díjnak, ideértve a többszörös modellekkel végzett gépi tanulást (Minkával, 1998), az emberi tanulásra kifejtett hatásokért járó legjobb elmélet díját (Korttal és Reilly-vel, 2001), a “2000-2009-ig tartó évtized legjobb tanulmánya” az IEEE Intelligent Transportation Systems által (Healyvel, 2005) a vezető stresszfaktorok méréséért, egy legjobb Arc és Mimika-díjat az arckifejezések elemzéséért végzett munkáért (McDuff-fal, Kaliouby-val és Demirdjian-nal, 2013), a mesterséges intelligencia coach-ok legjobb UBICOMP tanulmánya (Hoque-val, Courgeon-nal, Martinnal és Mutluval, 2013), és a NIPS Workshop-on az egészségügyben megjelenő gépi tanulás feldolgozásáért járó legjobb tanulmány (Jacques-kal, Taylor-ral, Nosakhare-ral és Sanoval, 2016).
Picard egy aktív feltaláló rengeteg szabadalommal, beleértve a hordozható és érintésmentes szenzorokat, algoritmusokat, és olyan rendszereket, amelyek érzékelnek, felismernek, és tisztelettel válaszolnak az emberi érzékeny információkra. Találmányait alkalmazzák az autizmus, az epilepszia, a depresszió, a PTSD, alvás, stressz, demencia, a vegetatív idegrendszeri betegségek kezelése területén, valamint az emberi és gépi tanulás, az egészségmagatartás változása, a piackutatás, a vevőszolgálat, és az ember-gép interakció-kutatás területén. 2005-ben az IEEE ösztöndíjára nevezték a kép- és videóelemzés, valamint a hatékony komputálásban való közreműködésre. A CNN “a 2015-ös év hét tech-szuperhősének” egyikének nevezte. Picard-t elismert és neves egyetemi állások és más nemzetközi díjak tucatjaival tisztelték meg. Ő egy népszerű előadó és több, mint 100 vitaindító beszédet mondott már el.
Picard számos nemzetközi és országos tudományos, ill. mérnöki programbizottságban, szerkesztőségben és kritikai fórumon szolgált, ideértve a Nemzeti Tudományos Alapítvány Tanácsadói Testületének (NSF) számítógépek tudományra és technológiára szakosodott részleget (CISE), a Georgia állambeli Infotechnológiai Főiskola Tanácsadói Testületét, valamint a Felhasználói Modellezés és Felhasználóra Adaptált Interakció Szerkesztőbizottságát: a Perszonalizációs Kutatás Folyóiratát.
Picard rendszeres kapcsolatot tart az iparággal és konzultált rengeteg vállalattal, ilyen az Apple, AT&T, BT, HP, i.Robot, Merck, Motorola, és a Samsung. Cégcsoportjának elért eredményeit olyan fórumok közölték le a nyilvánosság számára, mint a The New York Times, The London Independent, National Public Radio, Scientific American Frontiers, ABC’s Nightline and World News Tonight, Time, Vogue, Wired, Forbes, Voice of America Radio, New Scientist, és olyan BBC adások, mint a “Hard Talk” és a BBC Horizon Michael Mosley-val. Picard a Massachusetts állambeli Newtonban él férjével, akivel az “MIT egy számítógép termében találkozott egy péntek éjszaka.” 1988 óta házasok és van 3 energikus fiuk.