Forrás:
http://evangelicalfocus.com/magazine/2383/10_Concerns_Francis_Schaeffer_Took_to_the_Grave
Szerző: Will Graham
2017. március 11.
Fordította: Konkoly Dávid
10 aggodalomra okot adó dolog, amelyet Francis Schaeffer a végsőkig titkolt.
Újraolvasva Schaeffert harminegynéhány év elteltével hátborzongatóan profetikusnak tűnik.
Francis Schaeffer 1984-ben, közvetlenül halála előtt megírt elfeledett kötete a „Nagy Evangéliumi Katasztrófa” különféle problémákra irányítja rá a figyelmet, melyek rendkívüli módon foglalkoztatták a protestáns gondolkodót, mielőtt a dicsőségbe távozott volna.
Napjainkban mintegy három évtizeddel1 később újraolvasva Schaffer könyvét, szinte már-már a próféciával határos. A svájci illetőségű amerikai tanár képes volt hajszálpontosan megállapítani azokat a fő témákat, amelyek napjainkban nagy hatással vannak az evangéliumi színtérre. Ebben a cikkben kiemelünk 10 fő titkolt aggodalmat, amelyre Schaeffer szerint külön figyelmet kell fordítania mindannyiunknak, akik magukat evangélium-központú, a reformációban gyökerező protestáns hívőként határozzuk meg.
1. A relativizmus növekedése.
A relativizmus annak következtében alakult ki, hogy a felvilágosodás során az ember függetlensége került a középpontba. Többé nem Isten határozza meg a szabályokat, és nem ő dirigál; helyette az emberiség határozza meg, hogy mi jó, mi rossz, mi igaz, mi hamis. Az erkölcs és az ismeretelmélet2 az egoizmus és az önzés féktelen hevületébe ivódott bele. Most már a hibátlan és tévedhetetlen Isten Szava lett nyíltan becsmérelve; az emberi képzeleten kívül nem maradt semmi. Schaeffer felismerte, hogy a relativizmus homok-talajára épült egyház nem állhat szemben a bukott eszme hadjáratának. Csak az Írás kompromisszum-mentes tekintélye tudja elérni, hogy az egyház győztes hadviselést folytasson. Ezek voltak azok az „abszolútumok”, amelyek képessé tették a korai egyházat, hogy ellenálljanak a Római Birodalom nyomásának”. Egy relativisztikus egyháznak nem lett volna mondanivalója egy bűnös kultúra számára3.
2. A fegyelmezés hiánya.
A teljes poszt-modern társadalom pogány relativizmusának4 újjáéledése miatt sok egyház beleesett a keresztény doktrínák (abszolútumok) alábecsülésének a csapdájába azzal, hogy nem lépett fel a hamis tanítók ellen. Schaeffer az egyházi fegyelem hiányát az eretnekség valódi táptalajaként aposztrofálta. Ez volt az a tökéletlenség, amely magyarázatot adott a korai huszadik századi amerikai presbiterianizmuson belüli liberális oldal győzelmére.
Amint Schaeffer világossá teszi, „Az egyház hűséges tagjai nem alkalmazták következetesen a fegyelmet”. Doktrinális okok miatt az egyházi és a felekezeti fegyelem nélkül az egyház kiszolgáltatott marad a hamis tanítások elsöprő hatásával szemben. Ezért Schaeffer javaslata a következő: „A látható egyház tisztaságának gyakorlata először is azok számára jelent fegyelmet, akik nem foglalnak el helyes álláspontot az Írás tanítását illetően. Továbbá: „Ahol eltávolodás van az Írás történelmi nézőpontjától és Isten Szavának való engedelmességtől, akkor azok számára, akik ezt a legyengült nézetet képviselik, fegyelmet kell gyakorolni”. Csak a Szentírás tekintélye tudja megalapozni a bibliai fegyelem újramegerősítését. Ha nem foglalkoznak a liberális szellemiségű lelkészekkel, gyülekezeteik hogyan maradhatnának igazak az Ige tükrében?
3. Közömbösség.
Schaeffer szerint a kompromisszumkereső keresztények azok, akiknek ki kellene állni az igazságért. Azonban korának szomorú jellemzője volt az állandó, minden fronton (úgy doktrinálisan mind gyakorlati szempontból) zajló megalkuvás. Schaeffer bosszús volt amiatt, hogy az Úr szolgái közül sokan nem voltak tovább hajlandók konfrontálódni a társadalommal az Isten igazságának oldalán. A közömbösségnek ez a szellemisége taszította lefelé az egyházat az aposztázia csúszós lejtőjén. Schaeffer kijelenti: „Az igazság magában hordozza a szembenállást. Az igazság konfrontációt követel; ne add alább a szembenállásnál. Ha az első reakciónk mindig az igazság központi üzenetét figyelmen kívül hagyó alkalmazkodás, akkor valami nincs rendjén.” Az Írás igaz kijelentéseihez kapcsolódó őszinte hűség nélkül, amelyről olyan teológiai nagyságok tettek bizonyságot az életükkel, mint B.B. Warfield (1851-1921), James Orr (1844-1913) és J. Gresham Machen (1881-1937), az evangéliumi mozgalom nem lenne képes felkészíteni a gyermekeit az előttünk álló sötét idők kihívásaira.5
4. Szociális munka.
Ahelyett, hogy az Evangéliumot tartanák szem előtt, számos evangéliumi gyülekezet egy olyan liberális irányba mozdult el, amely „összekeveri Isten országát egy szocialista programmal”. Anélkül, hogy az elnyomottak megsegítésének fontosságát elvitatnánk, Schaeffert nyugtalanította az, hogy hány lelkész alapozta a világnézetét marxista tantételekre, és nem a Szentíráséra. Schaeffer látása szerint a bűn nem az igazságtalan társadalmi struktúrákon alapszik, hanem az ember eredendő bűnén. A romlottság mind a szegények mind a gazdagok között bőségesen tetten érhető. Az ember független tökéletesíthetőségének eszméje nem a Szentírásból származik, hanem egy bukott, ember-központú Felvilágosodás-filozófiából. Még olyan országokban is, ahol kommunista elvek határozták meg a politikai világot, az eredmény katasztrofális volt milliók szocializmus oltárán való feláldozásával. Schaeffer csípős megjegyzése erre, hogy „a szocialista program nem megoldás”. Természetesen az egyházaknak segítséget kell nyújtaniuk a szegényeknek, de a legfontosabb dolgokat kell az első helyre tenni, vagyis a bűnök Jézus Krisztus általi megbocsátásának hirdetését.
5. Az ökumenizmus csábítása.
Az Egyházak Világtanácsának (WCC) ökumenikus egységre való felhívása rendkívüli módon zavarta Schaeffert. A WCC marxista elhajlásai is, az ökumenikus mozgalom nélkülözte a teológiai értelemben vett, szilárd hiten alapuló meggyőződést. A nem Biblián alapuló teológiai fantáziálások minden formája engedélyezve lett az egyházi egység érdekében6, így Dorothee Sölle (1929-2003) az Írás Urának elutasítása; Isten a „Mennyei Atyából” „Égi Anyára” lett megváltoztatva; és a nem-keresztény vallások az istenséghez való hozzáférés közvetítőiként lettek felmagasztalva, stb. Ez nem volt más, mint hamis prófétálás. A WCC a teológiai mérgek forrásává vált, egy más evangéliumot hirdetve, amely egyáltalán nem volt evangélium. Csak a hibátlan és tévedhetetlen Biblia melletti szilárd kiállás tudja lerombolni a WCC-tábor omladozó falait.
6. Abortusz.
Messze nem helyeselve a széles körben elterjedt abortusz-pártoló eufemizmusokat7, mint az „életminőséget” vagy „az anya jól-létét és boldogságát” vagy „minden gyermek szükségét arra, hogy akarják”, Schaffer úgy hiszi, hogy a tömeges abortusz szimplán egy újjáéledt hedonista attitűd továbbélése, amely a személyes boldogságot az emberi élet szentsége fölé helyezi. Képtelen volt megérteni, hogy hogyan vallhatja bárki Krisztus nevét, aki megmarad egy abortusz-párti hitvallásban. Végső következtetésként az abortusz egy totális támadás volt Isten drága képmásával szemben8, amely az emberiségként (humanizmus) vált ismertté. „A meg nem született gyermek egy Isten képére teremtetett élő, ennek tagadása egyben a Biblia tekintélyének a tagadása. Lehetetlenség elolvasni a 139. Zsoltárt valamint igazán hinni az üzenetében anélkül, hogy belássuk, a méhben lévő élet emberi élet. Lehetetlen igazán hinni a Megtestesülésben és nem elfogadni, hogy az a gyermek, aki Máriában a Szent Szellem által fogant, ténylegesen Isten Fia volt a fogantatástól számítva”.
7. Liberalizmus.
A teológiai liberalizmus sok, korábban az igazság talaján álló egyházi közösség számára okozott teljes kiürülést mindenféle szellemi erőből. A modernizmus, a német bibliakritika befolyása nyomán csaknem felszentelte a felvilágosodás legfőbb tantételeit a Krisztus nevében. Mivel járt együtt egy ilyen felfogás? Schaeffer megválaszolja: „A természetfeletti tagadásával; az emberi elme mindenre kiterjedő voltában való hittel; a bűnbeesés tagadásával; Krisztus isteni voltának és feltámadásának az elutasításával; az emberi tökéletességben való hittel; és a Biblia tekintélyének lerombolásával”. Liberális tanítók, mint az elismert Harry Emerson9 Fosdick (1878-1969) nem rendelkezett olyan Bibliával, amelyből hitelesen taníthatott volna. A szekuláris humanizmus ezért minden olyan tantételt igyekezett véglegesen kiirtani, amely nem az embert helyezte a reflektorfénybe. Ahelyett, hogy az egyház hatott volna a világra, a világ vette át az irányítást az egyház evangélium-tagadó felfogásával karöltve.
8. Hedonizmus.
A hedonizmus annak a filozófiája, hogy az élet értelme végső soron az egyén adott pillanatbeli boldogságában, szórakozásában, jó érzésében merül ki. Ez a hedonista nyomulás arra késztette a jelenkor társadalmát, hogy dobja le magáról keresztény erkölcsiséget az önmegvalósítás nevében. Schaeffer aggodalommal figyelte, ahogy az egyén személyes jóléte fokozatosan átvette az elsőbbséget az emberi élettel szemben, mint az abortusz esetében. Schaeffer világosan kifejti: „Minket egy abszolút mérce nélküli és minden felelősséget hárító társadalom vesz körül. Minden dolog pszichológiailag kimagyarázható, ezért nincs „jó” és „rossz”. És ahogy az anya „boldogsága” fölébe emelkedik az emberi életnek, ugyanígy bármi, ami szembeakad az egyén vagy a társadalom „boldogság”ával, az mellőzve van. A hedonizmus önző és erkölcstelen jellege olyan valós veszélyt jelentett, amellyel Schaeffer idejében az egyháznak szembe kellett nézni, és ugyanez igaz a mi generációnkra is. Egyes helyeken az egyház inkább a „fogyasztói elégedettség” elérésén igyekezett, semmint a Szentháromság Istenének valódi tiszteletén.
9. Az előre kinyilatkoztatás elvesztése.
Schaeffer kitartott az előre kinyilatkoztatással kapcsolatos határozott látás szükségessége mellett korunk protestantizmusának spirituális és doktrinális jóléte érdekében. Mivel Isten, minden dolog Teremtője (a nyelvet is beleértve), meg kívánta osztani üzenetét az emberiséggel, nyilvánvaló, hogy fel kellett használnia nyelvet, mint közvetítő eszközt és ennek révén előre kijelentő mondatokat is, hogy akaratát világossá tegye. Ez azt is jelentette, hogy Schaeffer nyomatékosítása elsősorban nem egy hívő szubjektív vallási élményén alapult, hanem a kinyilatkoztatás objektív beszámolóján, amelyet a Szentírás mutat be. A megtapasztalások abban a mértékben voltak hasznosak, amennyiben összhangban voltak a Biblia tanításával. „Mi az alaptanításunk?” – kérdezi Schaeffer. „Az, hogy a végtelen-személyiséggel rendelkező Isten nem maradt szótlan, hanem olyan igazságokat jelentett ki előre, amelyeket a Biblia közöl”. Távolítsd el az előre-kinyilatkoztatást és a kereszténység alapja összedől.
10. A hibátlan Írások.
„Van egy tökéletes Szentírásunk”. A végső nagy probléma, amely áthatja Schaeffer teljes kötetét, a bibliai tévedhetetlenség. Felháborodott azon, amikor hallott olyan evangéliumi társakról, akik megkérdőjelezték az Írás teljes ihletettségét hangsúlyozván, hogy a Biblia tartalmazhat földrajzi és történelmi tévedéseket azzal együtt, hogy a vallásról és erkölcsről szóló tanítása igaz (legnagyobb részben). Ez volt a nézete Karl Barth (1886-1968) és Emil Brunner (1889-1966) neo-ortodox gondolkodóknak.
Schaeffer megcáfolta ezt a nézetet azt írva: „A Biblia nem csak akkor nem téved, amikor az értékekről, a hivatkozások rendszeréről vagy vallási dolgokról beszél, hanem akkor is, amikor a történelemről vagy a kozmoszról tesz közlést. Ez volt az Írásnak, mint Isten szavának a komplex nézőpontja, melyre az amerikaiak céloztak. Amennyire őt illette, egy hamis Biblia – hacsak a tudomány és a történelem területén – soha nem lehet tévedhetetlen. A csalhatatlanság maga után vonja a tévedhetetlenséget (és fordítva)!
Habár Barth, Brunner és a teológiai kollégáik egyik vezetője elindított egy anti-liberális forradalmat a huszadik század korai évtizedeiben, Schaeffer egyáltalán nem volt elragadtatva neo-ortodoxiájuktól. Az amerikai fő problémája velük a Szentírás átfogó látásának nyilvánvaló hiánya volt, amely a teológiának egy túlontúl szubjektivista megközelítésének számlájára írható. Schaeffer nem egyszerűen azt állította, hogy a Biblia Isten Szavát „tartalmazza” vagy megegyezik Isten Szavával, a feltámadott Krisztussal való találkozás értelmében, tántoríthatatlanul kiállt amellett, – ahogy azt a protestantizmus vallja – hogy „a Biblia objektív, abszolút igazság minden területen, amelyet érint”.
Következtetés
Schaeffer tíz aggodalma visszakövethető a Felvilágosodásig, amikor az ember az ő „önálló” gondolkodását Istennek, a Szentírásban kinyilatkoztatott tekintélye fölé, illetve ellenében pozicionálta. Úgy tűnik, hogy napjainkban ez a döntés ráerőlteti magát ránk, evangéliumiakra:
Isten Szava vagy a bukott emberiség gondolatai azok, amelyek meghatározzák a gondolkodásunkat és a cselekedeteinket?
Ha Schaeffer ma is köztünk élne, kétség kívül feltenné a korábbi kérdést: Mi a helyzet veled?
Szerkesztői megjegyzések
1. 34 év telt el a cikk születése óta. A cikk napról napra aktuálisabb! Sajnos ez nem mondható el napjaink legtöbb pásztori, tanítói, lelki-tanácsadói, stb. szolgálatról.
2. Ismeretelmélet.
Gnozeológia (gör. gnószisz, „ismeret”) vagy, episztemológia (gör. episztémé, „megismerés”).
Filozófiai ág, amely az emberi megismerést vizsgálja. Az ~ különleges emberi tevékenység, mivel azzal foglalkozik, hogy az ember vizsgálja a saját megismerő tevékenységét. Az állatoknál nincs ilyen összetett gondolkodási képesség és tevékenység. Az ~ többek között olyan izgalmas kérdésekkel foglalkozik, hogy:
– Mikor illetve mitől igazolt egy hit?
– Egyáltalán mi az, hogy tudás?
– Kit illetve mit fogadunk el megbízható forrásnak?
– Van-e abszolút igazság? Ha van, akkor mi az?
– Milyen ismeretszerző lehetőségeink és eszközeink vannak? Ezek mennyire megbízhatóak? Lásd a csillagok számának változását az emberi történelem során. Az ember szabad szemmel az emberiség hajnalán 2800 csillagot számolt meg, aztán 29000-t, majd a 300 000, a technika fejlődésével évente egyre többet. 2018-ban úgy tippelik a szakemberek, hogy 1025 csillag van.
3. Egy relativisztikus egyháznak nincs mondanivalója egy bűnös kultúra számára, mert az ilyen szervezetnek nem az Isten, hanem a bűnben veszteglő világ mondja meg, hogy mit prédikáljon!
A bibliai igazságok voltak azok az „abszolútumok”, amelyek képessé tették a korai egyházat, hogy ellenálljanak a Római Birodalom nyomásának. A Krisztus Teste erőtlenségének fő oka a megalkuvás. Mindegy, hogy gyávaság, közömbösség vagy bármilyen más ok miatt, de a bibliai igazságok elhagyása erőtlenné tesz. Ellenben nem így tett Dániel Babilonban, ő eldöntötte a szívében, hogy nem rontja meg magát… Dán. 1.8. Látjuk, hogy Dánielen és társain keresztül Isten milyen hatalmas dolgokat hajtott végre. Az alábbi ígéret minden emberre vonatkozik: Az Úr áttekinti az egész Földet, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak. 2Krón 16:9a.
4. Pogány relativizmus.
A minden viszonylagos elméletben, a fő eligazító erő (iránytű) az ember érzelme. Ez egy rendkívül káros ideológia, mert minden igazságot megkérdőjelez. Az ember ellen ez az egyik leghatékonyabb sátáni eszköz. A világegyetem első bűne is a megkérdőjelezésre épült:
1Móz 3:1-4 „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg.”
5. Az előttünk álló sötét időkről. Egyes hívők azt hangoztatják, hogy ne hirdessük a teljes evangéliumot, mert azzal ijesztgetjük az embereket, pl.: az utolsó idők, olyanok lesznek, mint Noé ideje. Luk.17.26-30. Ezek a hívők felszólítonak minket, hogy ne beszéljünk a Noé korában történt özönvízről, mert ez törvénykezés. Pont ellenkezőleg. Aki a teljes Bibliát hirdeti általában a szeretet, féltés miatt teszi. Amikor az ember dönti el, hogy mit hirdet, akkor az ego dönt. Ilyenkor gyakran a gyávaság és a közön győz. A „mi jobban tudjuk, mint az Isten, hogy mit kell hirdetnünk” felfogás egyetlen üdvtörténeti korszakban sem működött. Ha mi döntjük el, hogy mit kell hirdetnünk, és nem az Isten, akkor nem Isten hírnökei, munkásai vagyunk, hanem Isten bírálói.
6. „A nem Biblián alapuló teológiai fantáziálások minden formája engedélyezve lett.” Vannak, akik azt hiszik, hogy a Biblia egy legójáték, azt raknak ki a mondatokból, amit hallani szeretnének, pedig a Biblia az egy puzzle. Ha oroszlán van a puzzle alaprajzán abból soha nem lesz orosz lány. A teológiai fantáziálások 2018-as élharcosa a kegyelem mozgalom, amely mára jobban hasonlít a buddhizmusra, mint a Bibliára. Jelenleg a legtörvénykezőbb gyülekezetek a túlzott kegyelmet hirdető gyülekezeti tagok. Sok esetben a kegyelemtan nem más, mint ürügy a lázadásra, egóra, függetlenségre. A kegyelemtan, bár sok nagyon jó és bibliai dolog található benne, egyfajta hárítás: őket senki, ők mindenkit megítélhetnek.
7. Eufemizmus: Szépítés. A valóság kicserélése, letagadása, helyettesítése a kor jól csengő jelszavaira.
Nézzünk egy példát. A Nagy Evangéliumi Katasztrófa című könyv elején egy templom van, melyet egy zöld terület vesz körül. A képen látható, hogy a templom alatt elfogyott a talaj.
Mi a kép mondanivalója? Nagy baj van a templom alapjával.
Ebben az esetben mi a szépítés? Néz körül! Minden rendben van a templomban és a templom körül. A szépítés egyszerűen öncsalást jelent.
8. Abortusz. Isten többszörös megsértése, mert azt tételezi fel, hogy:
– Isten nem gondoskodik a születendő gyermekről, a szülő anyjáról és a családról,
– az ember szabadon és következmények nélkül dönthet egy emberi életről,
– meghatározhatja, mikor kezdődik az élet,
– jogilag szabályozhatja, hogy a csecsemő gyilkosság emberölés-e vagy sem.
9. Liberális tanítók:
Harry Emerson Fosdick, az egyházon belüli liberalizmus harcosa és népszerűsítője. Élete kapcsolódik a princetoni teológiai iskolához.
Karl Paul Reinhold Niebuhr (1892-1971) evangéliumi lelkész. A liberális protestantizmus terjesztője. Élete szintén kapcsolódik a princetoni teológiai iskolához. A Biblia modernizálása címszó alatt átértelmezte a Bibliát.
Desmond Tutu, Nadia Bolz-Webber, Lukácsi Anna. James Comey, volt FBI igazgató.