Isten rossz konstruktőr, és

az ember rosszul van tervezve?

 

 

Részlet Alexander vom Stien: Creatio

Bibliai teremtéstan c. könyvből. 

Evangéliumi Kiadó 194. o. 

 

 

 

Olykor meglepő érvvel találkozunk. Olyan embereknek, akik nem hisznek a Teremtőben, határozott elképzelésük van, hogyan alkotta volna meg az élőlényeket egy teremtő, ha létezne.  

 

Azt hiszik, hogy tökéletesetlenségeket tudnak kimutatni a teremtményekben, és egy „tökéletlenségérvet” fogalmaznak meg.  A teremtett dolgok különböző konstrukcióit nevezik meg – ezeket az állítólag nagyon hiányosan kivitelezettek – annak bizonyságául, hogy „a Teremtőnek meglehetősen kontárnak kell lennie”. Az evolúcióelméletben az ilyen struktúrákat többnyire az ember törzsfejlődésének csökevényeiként magyarázzák, ebben az esetben már nincs szükség arra, hogy az eredeti funkciójukat ellássák. A 49. oldalon idézett molekuláris biológussal ezt a logikát ismerjük fel, amikor az adrenoreceptorokról (azok a helyek, amelyek a stresszhormonok és a hatásukat kifejtik) azt írja: „Egy olyan Teremtőnek, aki bennünket a mai formánkban alkotott volna meg, amit éppen szülessen éppen ezekkel a káros receptekkel indít útnak, meglehetősen rosszindulatúnak kellett lennie. Azonban evolúciós szempontból nézve kézenfekvő a magyarázat: őseink számára hasznos volt, hogy ezen a módon felkészültek legyenek a menekülésre vagy harcra. ” Mégis, e téma kapcsán nem elsősorban „káros”, hanem, „haszontalan” konstrukciókról van szó. Ilyen tökéletesetlenséget nem kell az embernél, hanem minden élőlénynél megtalálhatók. Erre a Teremtőnek tett szemrehányásra a következőket lehet válaszolni: 

 

– Egy szerv funkció nélküli volta nem állapítható meg teljes bizonyossággal. Legfeljebb annyit lehet kimondani, hogy eddig nem találtuk meg a funkcióját. Ebben az összefüggésben gyakran említik Robert Wiedersheim német anatómus (1848-1932) listáját. 1895-ben állított össze egy több mint száz struktúrából álló listát, amelyeket csökevényeknek, tehát funkció nélküli testrészeknek (illetve maradék funkcióval rendelkező, visszafejlődött szerveknek) tekintett. Mára szinte semmi sem maradt ebből a listából.

 

– Tulajdonképpen csak akkor lehet egy konstrukciót mint tökéletlent kritizálni, ha meg tudjuk mutatni, hogy létezik jobb megoldás. Ez a biológiai konstrukciók esetében szinte kilátástalan próbálkozás.

 

– Minden konstrukció az anyag/energia felhasználásának és a szükségességnek/túlélési képességnek a kompromisszuma. Emögött mindig egy bonyolult költség haszon számítás húzódik meg, amit egyetlen ember sem képes igazán átlátni.

 

– Minden össze van hangolva: sejtek, szövetek, szervek, élőlények, populációk, ökoszisztémák – az egész teremtett világ. Kinek lenne bátorsága egy ilyen messze ható összefüggésekbe ágyazott konstrukciót önmagában megítélni?

 

– Kétségtelenül léteznek betegségek, fejlődési rendellenességek, degeneráció szenvedés és halál. Ezek a dolgok azonban nem tartoznak hozzá Isten eredeti tökéletes teremtéséhez, hanem az ember bűnbeesése (bűneset, 9. fej.) nyomán jöttek be a világba. Sohasem szabad elfelejteni, hogy minden, amit ma a természetben látunk, az Isten ítélete alatt álló, bukott teremtés része.